9. számú túra: Zirc - Bodajk, Csókakő vmh.

 

Metszet

Zirc - Bakonynána: 10,5 km   Térkép szerinti útvonalhossz: 60,8 km
Bakonynána - Jásd: 5,5 km   Maximális magasság: 464 m
Jásd- Csőszpuszta: 3,7 km   Minimális magasság: 141 m
Csőszpuszta - Kisgyón: 6,9 km   Szintemelkedés: 934 m
Kisgyón - Bakonykúti: 11,5 km   Szintcsökkenés: 1172 m
Bakonykúti - Fehérvárcsurgó: 11,1 km   Szintidő: 16:45'
Fehérvárcsurgó - Bodajk, Csókakő vmh.: 9,7 km      
Összesen: 58,9 km      

 

2010. augusztus 21. Zirc – Csőszpuszta

A hosszú hétvége ellenére sem akartunk túlságosan távoli túrát, ezért inkább úgy döntöttünk, folytatjuk a bakonyi szakaszt. Egészen pontosan a Zirc és Csőszpuszta közötti részt szemeltük ki magunknak. Az ünnepnapok miatt a közlekedés ismét nem volt egyszerű: autóval mentünk Várpalotáig, majd onnan autóbusszal – egy veszprémi átszállást beiktatva – Zircre.

A vasútállomáson megkaptuk az MTSZ-es bélyegzőt, és negyed 10 előtt már a Nagyesztergár felé vezető, elég tisztességesen emelkedő aszfaltos utat róttuk. Egy mellékutcán hagytuk el a falut, majd kellemes, enyhén lejtős erdei út következett. Mindennek azonban viszonylag gyorsan végeszakadt, és mire leértünk a völgybe, az ösvényt helyenként már csak sejteni lehetett, és derékig érő gazban, néhol pocsolyákat, dagonyákat kerülgetve araszolgattunk előre.

Ez a szakasz később is tartogatott meglepetéseket, mert vagy a jelzés tűnt el hirtelen mellőlünk, vagy olyan kanyarokat írtunk le – látszólag értelmetlenül – az erdőben, hogy GPS nélkül, csak egy térképre hagyatkozva nem lett volna egyszerű errefelé túrázni. Szerencsére a Gaja-patakon viszonylag könnyen át tudtunk kelni, és Bakonynánáig már csak a sárral kellett helyenként komolyabban megküzdenünk. Végül különösebb galiba nélkül leértünk a faluba, viszont az is igaz, hogy közben szinte semmi szép látnivaló nem akadt!

Bakonynánán pecsételtünk a kocsmában, majd indultunk tovább a Római fürdő felé, ahol az első pihenőt terveztük. Ezt az utat - nem a Kéktúra keretében - már korábban is bejártuk, most mégis egy teljesen más képet mutatott.

TúraképAz elmúlt időszakok viharai szinte teljesen letarolták a kiépített pihenőhellyel szemközti hegyoldalt, és a "rendrakás", azaz a megmaradt fák kitermelése miatt a kék jelzés éppen le volt zárva. Így csak a patakon átkelve tudtuk megközelíteni a Gaja szurdokvölgyét, ahol a piknikezők tömegével kellett szembesülnünk. Engem kifejezetten zavart, hogy a sok embertől szinte alig lehetett egy normális fényképet készíteni, a zajongás elnyomta még a patak csobogását is, és a völgyet teljesen beterítette a tűzrakóhelyek füstje. Szerencsére egy kidőlt fa törzsén ülve tudtunk pihenni egy kicsit, de hamarosan inkább Jásd felé vettük az irányt.

Az út továbbra is a Gaja-patak völgyét követte, és végre sikerült normális tempóban haladnunk. Egy rövid időre még megálltunk a Szentkútnál, majd bementünk Jásdra, hogy pecsételhessünk. Mivel a Bisztró 15 órai nyitásáig már csak mintegy 20 perc volt hátra, úgy döntöttünk, inkább megvárjuk, és nem keresgélünk más lehetőség után.

Így viszont a túra legvégét már nem lazsálhattuk el, hiszen Tésről csak egyetlen busszal utazhattunk vissza Várpalotára, azt mindenképpen el kellett érnünk. Közben persze még fel kellett kapaszkodnunk a Tési-fennsíkra, amit némiképp tovább nehezítettek a kék jelzésen keresztbedőlt fák. Végül olyan jól sikerült a hajrázás, hogy nem is a faluban, az Erdei büfénél pecsételtünk, hanem továbbmentünk egészen az Alba Regia Barlangkutató Állomásig.

Négy óra után a mai nap utolsó pecsétje is az igazolófüzetekbe került, és még mi vártunk jó negyedórát a buszra. Várpalotáról Székesfehérvár autóval nem nagy idő, így fél 6 körül már otthon voltunk.

 

2011. augusztus 14. Csőszpuszta – Bakonykúti

A mai túraszakasz ismételten bebizonyította, hogy – különösen hétvégén – meglehetősen problémás a tömegközlekedés a bakonyi települések között. Így minden igyekezetünk ellenére csak úgy tudtuk megszervezni a mai napot, hogy előzetes terveink ellenére mégis kihagytuk a tési szélmalmok megtekintését. Azonban Székesfehérvárról így is el kellett indulnunk a 6.20-as várpalotai autóbusszal, viszont ennek köszönhetően – átszállással együtt – negyed 8-kor már Csőszpusztán voltunk.

Rövid gyaloglást követően elértük az Alba Regia Barlangkutató Állomás épületét, ahol az igazoló füzetekbe bekerültek az első pecsétek. A változatosság kedvéért nem az MTSZ-est választottuk, inkább a barlangkutatók érdekes és szép rajzolatú bélyegzőjét használtuk. Az Állomáson található kiállítást azonban – a kedves invitálás ellenére – az időhiány miatt ugyancsak ki kellett hagynunk.

A Barlangkutató Állomás mögötti, Szápár felé vezető országútról letérve a széles földút eleinte a fennsíki rétek peremén, majd egy erdőirtáson keresztül haladt, és rövid időn belül már a Hamuháznál jártunk. Az egykori vadászház kissé elhanyagolt képet mutatott, és semmi nyomát nem láttuk annak, hogy manapság is használatban lenne.

A viszonylag kis távolság ellenére is úgy döntöttünk, hogy nem érdemes kitérőt tennünk Csikling-vár maradványaihoz, inkább tempósan folytattuk utunkat Kisgyón irányába. Hamarosan már a Tűzköves-völgy peremén futó ösvényen ereszkedtünk lefelé, majd az Erdei Szentélynél kiértünk a makadám útra. A terep eddig is könnyű volt, mégis jól esett a széles úton gyalogolni, mert az aranyvesszővel helyenként szinte teljesen benőtt korábbi szakaszon (szó szerint!) nyakig virágporosak lettünk.

Pár perc alatt elértük a 70-es évek elején bezárt Kisgyónbánya egykori központját, amire napjainkban már csak a Bányászemlékműből, valamint egy ütött-kopott és hiányos feliratból lehet következtetni. A gesztenyefák határolta egykori parkot megkerülve aszfaltozott útra kanyarodtunk, amely békalencsés tavacska mellett elhaladva vezetett le a Kisgyón Természetbarát Telepre. A Gyöngyvirág kulcsosházon büszkén virított az Országos Kéktúra Bélyegzőhely tábla, azonban sem a villanyóra szekrényben, sem a mellette elhelyezett kis dobozban nem találtunk bélyegzőt. Még szerencse, hogy a sportpálya melletti Bakancsos Büfé éppen nyitva volt, és a jégkrémek mellé "nyalókát" (öntapadós bélyegző lenyomatot) is kaptunk. Mindenesetre nagyon furcsának találtuk, hogy a Gyöngyvirág kulcsosházat fenntartó turisztikai egyesület mintegy sajátjaként kezeli az egyébként védett helyen, biztonságosan kint hagyható bélyegzőt, és nem gondoskodik kellőképpen a lenyomatok elérhetőségéről sem.

TúraképRövid kisgyóni pihenőt követően nekivágtunk a mai szakasz egyetlen említésre méltó emelkedőjének, ami nem volt ugyan megerőltető, viszont látnivalókban sem igazán bővelkedett. Amint azonban az út bal oldaláról eltűntek az erdők, a réteken keresztül szép kilátás tárult elénk Bakonycsernye és Mór felé is. Az erdőszélen, majd egy széles, füves nyiladékon vezető földút a mai nap eddigi legkellemesebb része volt.

Aztán elértük az Isztimér feletti földeket, és az erősen tűző napon igyekeztünk minél gyorsabban túl lenni ezen a meglehetősen poros szakaszon. Szerencsére a kék jelzés rövidesen jobbra, a Burok-völgy felé fordult, és fenyves erdőben folytattunk utunkat. Az ösvény a meredek falú völgy peremén kanyargott, azonban mégsem láthattunk belőle szinte semmit, mert a sűrű növényzet miatt nem találtunk egyetlen kilátópontot sem.

A völgy peremét magunk mögött hagyva ismét egy füves, kellemesen ereszkedő szakasz következett, majd a páskomot szántóföldek váltották fel. Ekkor már közvetlenül Bakonykúti határában jártunk, azonban a falu házait takarta az erdő, csupán a templomtorony sejlett fel néha-néha a fák között.

A település szélső házait elérve kellemes meglepetésben volt részünk: még a gyalogosan érkező túrázókat is köszöntötte itt egy fából készült helységnévtábla! Persze az egész falu nagyon rendezett, számos igényesen felújított parasztházzal, mindenfelé füves, parkos területekkel, fából készült szobrokkal, virágtartókkal és padokkal.

A buszforduló információs táblájánál található bélyegzővel igazoltuk a szakasz teljesítését, és örömmel konstatáltuk, hogy igen jól haladtunk, hiszen már 13 óra előtt beértünk Bakonykútiba. A mai nap azonban ezzel nem ért véget, hiszen még haza is kellett jutnunk Székesfehérvárra. Ehhez azonban a 13.15-ös autóbusszal először elmentünk Isztimérre, hogy a tűzoltószertár melletti fa árnyékéban töltött egy órás várakozás után – ugyanazzal az autóbusszal! – végre hazaindulhassunk. Szerencsére 3 óra után már a lakásban voltunk, és a mai túránkkal teljesítettük a Bakonyt.

 

2009. szeptember 19. Bakonykúti - Bodajk

Székesfehérvárról a 8.40-kor induló autóbusszal mentünk túránk kiindulópontjára, Bakonykútiba. Jöttek az öcsémék is, csak ők nem Bodajk, hanem Tés felé vették az irányt.

Gyors pecsételést követően fél 10-kor indultunk el, de mivel az út hamar az erdős részre ért, az állítólag igen szép faluból szinte semmit nem láttunk. A terep lehetőséget biztosított a tempós gyaloglásra, azonban a jelzés meglehetősen hiányosan volt felfestve. Bakonykútipusztánál a megérzés még segített, kicsit később azonban már a térképet is elő kellett vennünk. Itt még cserjés, helyenként köves részen vitt az utunk, de a Bogrács-hegyet elhagyva már jellegtelenebbé vált a táj. Már kezdtük nagyon unni a sok vadvédelmi kerítést, mire a Fehérvárcsurgói-víztározó közelébe értünk.

TúraképItt rövid pihenőt tartottunk, majd lesétáltunk egészen a vízig. A víztározó, különösen a gát egy szakasza egészen biztosan emlékezetes marad számunkra, mivel háromszor is sikerült "teljesítenünk". Első alkalommal nem figyeltünk eléggé, azért egy rövid szakaszt átvágva úgy értük el a kék jelzés Bodajk felé vezető részét, hogy kimaradt a pecsételés. Szerencsére időben észleltük a hibát, azért gyorsan megfordultunk, és a kék jelzésből egyetlen métert sem kihagyva visszamentünk a Csali büféhez. Itt csak pecsételtünk, és jó tempóban ismét Bodajk felé vettük az irányt, de a gáton, már majdnem a zsilipnél, ismét vissza kellett fordulnunk. Ugyanis – még épp időben – észrevettem, hogy a fényképezőgépem a büfében felejtettem. Irány vissza, de szerencsére a büfés hölgy eltette a gépet. Na, ekkor már harmadszor jártunk a gáton, és mivel nem tudtuk megbecsülni, hogy mennyi idő alatt érünk a mai napi célunkhoz, és a buszt nem szerettük volna lekésni, ettől kezdve elég erős tempót mentünk.

A fehérvárcsurgói szőlőhegyen szinte csak átrobogtunk, és nem álltunk meg a "Rutya fesztivál"-on sem, pedig a hangosbemondó épp akkor kívánt jó étvágyat az elkészült ebédhez.

A Gaja-patak völgyében sem töltöttünk túl sok időt, nem mertünk megkockáztatni semmiféle kitérőt. Az viszont egészen biztos, hogy ide még vissza fogunk jönni, hogy minden érdekes helyet és tárgyat megnézzünk. A völgy végéből elég fárasztó, de szerencsére rövid kaptatóval értünk át a gerincen, hogy a sípálya meredek lejtőjén leereszkedjünk Bodajkra. A városban sem tettünk kitérőt, utunkat egyenesen a Bodajk-Csókakő vasúti megállóhelyen lévő pecsét felé vettük. Épp végeztünk a bélyegzéssel, mikor telefonáltak az öcsémék, hogy ők is beértek Tésre.

Innen már nem csak 1-2 kilométer volt hátra a 81-es főúton lévő buszmegállóig, ezért lassítottunk a tempón, hiszen a 17.23-as buszig még bőven volt időnk. Percekkel később kiderült, hogy ha sietünk, még az előző buszt is simán elértük volna. De nem aggódtunk különösebben, kb. 1 óra várakozás után, az előzetes terveinknek megfelelően érkeztünk vissza Székesfehérvárra, hogy másnap folytassuk.

Galéria

www.innatura.hu