3. számú túra: Sümeg - Keszthely

 

Metszet

Sümeg vá. - Sarvaly eh.: 6,5 km   Térkép szerinti útvonalhossz: 46,6 km
Sarvaly eh. - Zalaszántó: 15,3 km   Maximális magasság: 355 m
Zalaszántó - Rezi: 5,7 km   Minimális magasság: 107 m
Rezi - Gyöngyösi csárda: 2,6 km   Szintemelkedés: 667 m
Gyöngyösi csárda - Hévíz: 7,3 km   Szintcsökkenés: 727 m
Hévíz - Keszthely: 6,4 km   Szintidő: 12:46'
Összesen: 43,8 km      

 

2013. július 16. Sümeg - Zalaszántó

Ennek a szakasznak a teljesítését már tavaly is terveztük, azonban csak most, egy rövid hévízi nyaralással egybekötve tudtunk sort keríteni rá. Ezen a részen a tömegközlekedés elfogadható, és igazán nagy távolságok sincsenek, azonban – hogy egyáltalán ne legyünk időhöz kötve - mi továbbra is a jól bevált módszert alkalmaztuk. Azaz autóval elmentünk Zalaszántóra, és az egyik MTSZ-es bélyegzőhely, az iskolával szemközti kis bolt közelében parkoltunk le. Számítottunk rá, hogy nyitvatartási időben nem érünk vissza, ezért a tulajdonképpeni záró pecsétek előzetesen, már reggel bekerültek az igazoló füzetekbe.

Sümegre a 9.23-as autóbusszal mentünk tovább, így a kötelező adminisztrációt nem a vasútállomáson, hanem az autóbusz pályaudvaron, a Somló Volán céges bélyegzőjével ejtettük meg. Még nem volt 10 óra, amikor elindultunk, és mivel a nyári hőségben nem sok kedvünk volt a műút mellett gyalogolni, igyekeztünk minél gyorsabban magunk mögött hagyni a várost.

A jelzés egy éles jobbkanyarral kezdett távolodni a 84-es számú főúttól, majd távvezetékek alatt, poros, köves domboldalon át jutottunk el a vasút vonaláig. A síneket a Sümegi bazaltbánya állomásnál kereszteztük, majd ismét műúton, és szó szerint nyílegyenesen a Sarvaly erdészház felé folytattuk tovább. A szépen karbantartott háznál a kerítésen elhelyezett, új formájú bélyegzővel igazoltuk, hogy itt jártunk, majd egy rövid kitérőt tettünk a Sarvaly-forráshoz. Sajnos az egykor egészen biztosan szebb napokat látott pihenőnél iható vizet nem találtunk, azonban - akaratunkon kívül - sikerült egy igencsak méretes sikló napozását megzavarnunk. Máig kérdés, hogy melyikünk ijedt meg jobban…

TúraképInnen a jelzés továbbra is aszfaltozott, eleinte sík, majd folyamatosan emelkedő erdészeti úton vezetett tovább. Veszprém és Zala megye határát a Sarvaly-gerincnél léptük át, majd jó tempóban ereszkedni kezdtünk. Egy ritkásabb, ám kellemes árnyékot adó erdőrésznél ebédeltünk, és a Tátika megmászása előtt kicsit megpihentünk.

A Tátikára vezető szakasz egyértelmű csalódást okozott, mivel a nehezen követhető jelzések jórészt gazos, csalános részeken vezettek keresztül. A helyzet később is legfeljebb annyit változott, hogy a félig kiszáradt, békalencsés Fekete-tó utáni részen hatalmas, kidőlt bükkfák törzsein átmászva, bozótok alá hajolva kellett utat törnünk magunknak. Javulás csak a Tátika várának romjaihoz vezető jelzés leágazásától következett be, itt viszont a jócskán emelkedő út nehezítette a haladást. Azonban a várat természetesen nem hagyhattuk ki, és a kis kitérő igazán megérte a fáradságot. Kissé párás volt ugyan a levegő, de jól látszott a Balaton, a Sümegi vár, valamint következő úti célunk, a Zalaszántó fölé magasodó sztúpa is.

A meredek kaptató után ereszkedés következett, egészen a Zalaszántó és Bazsi közötti műútig. Ha nincs nálunk GPS, itt egészen biztosan elvétettük volna a kék jelzést, pontosabban annak hiányát, mivel egy elég hosszú szakaszon egyetlen felfestéssel sem találkoztunk. A helyenként majdnem mellig érő fűben csak sejteni lehetett az előttünk járók által kitaposott keskeny csapást, és a helyzet az erdőbe érve sem változott jó irányban. A jelzések ismételten megjelentek ugyan, azonban az ösvény gazos erdőben, látszólag céltalanul kanyargott, hogy később visszatérjen arra a füves útra, ahonnan korábban leágazott.

A Hermán-tói kőfejtőt elhagyva széles, jól járható, bár az elején keményen emelkedő úton kapaszkodtunk fel a Béke-sztúpához. Itt is pecsételtünk az árus saját készítésű, és igen szép lenyomatot adó bélyegzőjével, majd a sztúpa valamennyi szintjének körbejárása után folytattuk utunkat Zalaszántó felé.

A szőlőhegyen tettünk egy kis kitérőt a Szent Donát kápolnához, ahonnan körbetekintve még a Meleg-hegy északi ormán magasodó Rezi várának falai is egyértelműen kivehetők voltak. Zalaszántó XIII. századi műemlék templomához öt óra után érkeztünk, és legközelebb innen folytatjuk!

 

2013. július 18. Zalaszántó - Keszthely

Nem voltunk benne biztosak, hogy a kánikulai melegben előttünk álló mintegy 26 km után, ráadásul - a két túra között pihenésnek szánt – 40 km kerékpározással a lábunkban még lesz kedvünk buszra várni, ezért a szakasz végpontjára, azaz Keszthelyre elmentünk autóval, és onnan utaztunk vissza autóbusszal Zalaszántóra. A falu közepén lévő megállóból fél 10 előtt indultunk, és mivel MTSZ-es bélyegző van az iskolával szemközti kisboltban is, most sem kellett továbbgyalogolnunk a Tátika presszóig.

A már ismerős műemlék templomnál, a két nappal korábbi túránk záró pontjánál csatlakoztunk be az Országos Kéktúra útvonalába, majd a műúton továbbhaladva magunk mögött hagytuk Zalaszántót. Szerencsére nem volt túl nagy a forgalom, és hamarosan le is tértünk az aszfaltról.

Kissé köves, többnyire árnyas, ám folyamatosan emelkedő, és a vadlesek nagy számából ítélve autóval is rendszeresen használt úton folytattuk, és 11 óra előtt elértük Rezi szélső házait. A Petőfi utca sarkán található presszó nyitásáig egy kicsit várnunk is kellett, majd miután pecsételtünk, egy kávé erejéig még megpihentünk az út szélére kitett padoknál. A falut a szőlőhegyen keresztül hagytuk el, és a jó minőségű aszfaltozott utat most nem szívesen cseréltük fel a kissé gazos, szúnyogoktól hemzsegő erdei ösvényre.

Azonban hamarosan leértünk a Gyöngyösi csárdához, ahol megkerestük Vak Illés és Kőkes Pista (más források szerint Bognár Jóska) egykori betyárok sírját, majd a Kéktúra pecsét oszlopának tövében rövid, ló simogatással egybekötött pihenőt tartottunk.Túrakép

Innen ismét egy aszfaltos szakasz következett, majd elhaladtunk egy régi zsidó temető mellett, és poros úton, egy éppen aratás alatt lévő gabonatábla szélén folytattunk utunkat. A fülledt melegben nem esett jól a viszonylag nyílt terepen gyalogolni, de amikor a kék jelzés – a térkép alapján eléggé indokolhatatlan módon – hirtelen kanyarral bevezetett az erdőbe, majd az út nehezen követhető, alig jelzett ösvénnyé változott, még a port is visszasírtuk.

Megmásztunk egy emelkedőt, hogy utána leereszkedhessünk a ma már Hévízhez tartozó, egregyi Árpád-kori templomhoz, ahol – miután a szép kis templomot kívül-belül körbejártuk – pár perces pihenőt is tartottunk. Innen megint az aszfalton folytattuk, de ez már annyira nem is volt meglepő, sőt tudtuk, hogy egészen a keszthelyi vasútállomásig nem is számíthatunk másra.

Mivel nem voltunk időhöz kötve, Hévíz főterénél tettünk egy pár perces kitérőt a közelben lévő szállásunkra, hogy hűtött vizet vegyünk magunkhoz, és a rekkenő hőségben egy kicsit felfrissítsük magunkat. Ezt követően – a kötelező pecsét miatt - elgyalogoltunk az autóbusz állomásra, majd a Hévízi-gyógytavat félig megkerülve, a kerékpárúton hagytuk el a várost.

Szerencsére jórészt árnyékban haladhattunk, majd a 71-es számú főút most épülő csomópontján átvágva hamarosan beértünk Keszthelyre. Tettünk egy sétát az impozáns Festetics-kastély parkjában, majd a nyüzsgő sétálóutcán, a szépen felújított Fő téren, és a girbegurba kis utcákon át jutottunk el a Helikon parkba.

Itt aztán letértünk a kék jelzésről, hogy a vasútállomás pénztárában igazolhassuk a mai szakasz teljesítését. Hévízre fél 6-kor indultunk vissza.

Galéria

www.innatura.hu