21. számú túra: Mátraháza - Sirok

 

Metszet

Mátraháza - Kékestető: 2,5 km   Térkép szerinti útvonalhossz: 22,6 km
Kékestető - Hármashatár: 5,4 km   Maximális magasság: 1014 m
Hármashatár - Gazoskő: 8,6 km   Minimális magasság: 153 m
Gazoskő - Sirok vmh.: 5,1 km   Szintemelkedés: 691 m
Összesen: 21,6 km   Szintcsökkenés: 1254 m
    Szintidő: 6:48'

 

2014. július 4. Mátraháza - Sirok

Mondhatni a szokásos menetrend szerint vágtunk neki 2014 első túrájának: rövidke mátraszentimrei nyaralásunk egyik napját szántuk rá, hogy – minden különösebb edzettség és felkészülés nélkül – teljesítsük a Mátra csúcsain át vezető kéktúra útvonal könnyebbnek tűnő felét. Szállásunkról a mátraházai autóbusz állomásig autóval jutottunk el, és alig múlt 8 óra, amikor a pecsételést követően már gyalogosan indultunk tovább.

A kék jelzés egy rövid szakaszon a műutat követte, majd a Veronika-réttől már a sípályán folytattuk az emelkedést. Szerencsére a szépen kaszált nyiladékban jó tempóban tudtunk haladni, és a vártnál is könnyebben értük el az ország legmagasabb pontját jelző, nemzeti színűre festett kőtömböt. Innen – az igazoló bélyegző megszerzése érdekében – rövid kitérőt tettünk a szanatórium bejáratához, majd a csúcsra visszatérve kis pihenőt tartottunk, hogy gyönyörködhessünk az északi és nyugati irányban elénk táruló pazar kilátásban. A kilátóként is funkcionáló tévétoronyban korábban már jártunk, így ezt azt élményt most kihagytuk.

TúraképA túraút kezdetben árnyas bükkerdőben vezetett, majd szép, mohával benőtt sziklák között ereszkedtünk. Már az Erzsébet-szikla füves platójáról is szép kilátás nyílt Galyatető és a Kékes felé, de párszáz méter gyaloglás után a Sas-kő csúcsáról és sziklagerincéről még ennél is szebb panoráma tárult elénk. A csúcson az I. világháborúban elesett turisták emlékműve egyben kilátópontként is funkcionál, melynek mellvédjéről Parád, Parádfürdő és Recsk látképét csodálhattuk. Ereszkedés közben déli irányban már az Alföld felé tekinthettünk ki, de az összképet erőteljesen zavarták a Visonta határában található Mátrai Erőmű tájidegen hűtőtornyai.

Sziklás hegyoldalban, oldalazva folytattuk tovább, majd egy újabb kilátóponthoz, a Disznó-kő ormához értünk. Balra a Galyatető tömbje, alattunk a Parádi medence, de a távolban jól kivehetően látszott a Karancs csúcsa is. Pihenni és nézelődni azonban itt nem álltunk meg, mivel a mai napra tervezett túra hosszabb és nehezebb része még előttünk volt.

Tovább ereszkedtünk a Markazi-kapu nyergébe, majd a Mraznica tető és a Hármashatár oldalában, egy alattunk kanyargó erdészeti úttal szinte párhuzamosan haladva jutottunk el a Hármashatár pecsételő helyhez. Szerencsére – a 2008-as kiadású igazoló füzeteinkkel ellentétben – nem kellett kitérőt tennünk az erdészházhoz, mivel a hagyományos fém bélyegzőt rejtő dobozka közvetlenül a kék jelzésen, egy kicsi oszlopra szerelve található.

A pecsételést követően ismét emelkedő következett, ezúttal a Nagy-Szár-hegy ritkásan benőtt, mezei virágoktól pompázó oldalában. A csúcsra érve pihentünk és ebédeltünk, melyhez nyugat felől a Kékes, míg a déli oldalon a Mátraalja nyújtott szemet gyönyörködtető hátteret. Utunkat hullámvasutazva folytattuk, hiszen lejtő – emelkedő – lejtő - emelkedő következett, mígnem kissé fáradtan ugyan, de felkapaszkodtunk az Oroszlánvár csúcsára. Az egykori erősség emlékét már csak a várárok jól kivehető mélyedése és a földből előbukkanó egy-egy falmaradvány őrzi.

A várromtól egy meredek, bokrokkal erősen benőtt csapáson jutottunk le a Domoszlói-kapuhoz, majd a kék jelzés egy vadvédelmi kerítést követve, meglehetősen gazos ösvényen vezetett tovább. Túránk hátralévő részében mind a gaz, mind a vadvédelmi kerítés fontos szerepet játszott, ugyanis számos helyen cserjék és szederindák között kellett magunknak utat törni, melyet többször még a gyalogutat keresztező kerítésen való átjutás is nehezített.

Nem kevés szenvedésünkre csak a Gazos-kő jelentett némi gyógyírt, melynek fűvel benőtt sziklaperemén kissé kifújhattuk magunkat, és a Galyatetőtől egészen a Bükk vonulatáig terjedő panorámát csodálhattuk. Túl sokáig azonban itt sem időztünk, mert még több mint 8 kilométerre voltunk Siroktól, és a 18 óra 10 perckor Mátraházára induló (aznapi utolsó) autóbuszt mindenképpen el kellett érnünk. Így egyre jobban sajgó lábaink tiltakozása ellenére továbbindultunk, de szerencsére az út hátralévő része már nem tartogatott emelkedőt.

Néhány elágazásnál hiányoltuk ugyan a felfestett túrajelzéseket, de a GPS segítségével végül elértük a kőkútpusztai műutat, melyen már könnyen haladva jutottunk el a túraszakasz hivatalos végpontjához, a siroki vasútállomás épületéhez.

A pecsételést követően azonban számunkra nem ért véget a gyaloglás, hiszen még be kellett jutnunk a bükkszéki elágazásnál található autóbusz megállóhoz. Közben a vizünk is elfogyott, és a faluban sem tudtuk pótolni, mivel a közkutak mindegyikéről leszerelték a nyomókart. Szorult helyzetünkben épp a falu polgármestere volt segítségünkre, amit ezúton is köszönünk! Végül az autóbuszt kényelmesen elértük, így este fél 8 előtt már Mátraszentimrén, a szállodában voltunk. A mai nem a leghosszabb, de mindenképpen az eddigi legnehezebb túraszakaszunk volt…

Galéria

www.innatura.hu